Return to Tudástár

40 felett olcsóbban

Korunk előrehaladtával szemünk egyre hamarabb fárad el, nem képes alkalmazkodni a távolságokhoz. Ezt időskori távollátásnak (presbyopia) is nevezik. Sajnos azonban más okból is előfordulhat, hogy szemünk nem tudja ezt a funkcióját ellátni s ilyen esetekben gyerekek is rákényszerülnek az alábbi segítségre.

Mi a teendő akkor ha már unjuk hogy folyton cserélgetni kell a távoli és olvasó szemüveget? Keressük fel látszerészünket! 🙂

Katt a képre a teljes méretért!

Két olyan lehetőség van (a kontaktlencsén kívül) ami erre megoldást nyújthat:

Utóbbit szeretném most kicsit közelebbről bemutatni.

A bifokális lencse -ahogy neve is utal rá- két külön fókuszt, egy távolit és egy olvasót foglal magába. Sikerét a benne rejlő praktikusság rejti hiszen nem kell cserélgetni, elegendő csupán egy szemüvegkeret is hozzá és olcsóbb megoldást kínál mint egy jól használható progresszív lencse. Hátrányként annyit lehet csak felróni rá hogy „látszódik”, hogy az illető bifokálist visel (bár ez csak esztétikai szempont). Ami inkább zavaró lehet az az, hogy a köztes távolságokra nem biztosít korrekciót.

Nézzük tehát hogy mit is kell tudni a bifokális lencséről?

Valójában nem újkeletű a dolog, hiszen 1784-ben Benjamin Franklin már kitalálta, azóta csak apróbb változtatásokat hajtottak végre az eredeti terven. Feltalálónk „félbevágott” két lencsét (egy távolit és egy olvasót) és aztán belerakta őket egy keretbe úgy, hogy a lencsepár felső része lett a kisebb korrekciójú az alsó pedig a magasabb. A mai napig is megtalálható ez a típus, bár tény, hogy nem a legkeresettebb.

Milyen típusokkal találkozhatunk manapság? Az lencse olvasórészének fomája alapján különböztetünk meg: kör-, pajzs- és ívelt pajzsbifokálist, ezek leggyakoribbak. Egy ábra talán többet mond ezeknél a fogalmaknál:

Katt a képre a teljes méretért!

Minél nagyobb az olvasórész annál használhatóbb a lencse. Némely gyártócég még alkalmazza például a 22-es körbifót (22 mm az olvasó kör átmérője) ami bár olcsóbb de praktikum szempontjából közel sem mondható elfogadhatónak. A nagyobb cégek 28mm-es körrel dolgoznak így ne legyünk szégyenlősek és nyugodtan kérdezzük meg a megrendeléskor az olvasórész méretét.

Milyet válasszak?

A kérdés teljesen jó de nagyon nehéz rá választ adni. Ugyanis mindenkinél más és más válik be. A pajzsbifokális például vásárlóink visszajelzései alapján egy kezdő részére ideálisabb választás a megszokás szempontjából de a lecsapott rész hajlamos „becsillanni” ha úgy esik rá a fény. A körbifokális kifejezetten mély kereteknél adja vissza a kívánt hatást, a keskeny formánál már nem tud annyira érvényesülni. A pajzsbifokális a két hátrányt ugyan kiküszöböli, de ár szempontjából viszont magasabb.

Jó hír, hogy ezek a lencsék is megtalálhatóak napfényre sötétedő kivitelben, ennek érdekessége, hogy csak pajzsbifokális-ként gyártják.

Fontos szempont, hogy milyen keretet válasszunk ezekhez a lencsékhez. Mindenképp mélyebb formákat vegyünk szemügyre, mert minél kisebb a forma annál kevesebb marad az olvasórészből!

A cikk végére egy kis érdekességet hagytam. Nem sokan ismerik, nálunk nem is népszerű, tudtommal csak egy cég foglalkozik vele. Ez nem más mint a trifokális lencse:

Katt a képre a teljes méretért!

Vélemény, hozzászólás?